Névadónkról
Sári Gusztáv munkássága
„Nevelői munkám nagy része a kabai iskolához fűz”
Család, gyermekévek
1928. november 20-án született Kabán, Sári Gusztáv kovács kisiparos és Juhász Erzsébet szülésznő gyermekeként. Kisöccse halála után egyedül nevelkedett. Családjukra jellemző volt a nyugodt, kiegyensúlyozott, szeretetteljes légkör. A kis Gusztáv törékeny, fürge mozgású és észjárású, szerény kisfiú volt. Kabán járt elemi iskolába. Polgári iskoláit Püspökladányban és Hajdúszoboszlón végezte.
Felkészülés az életpályára
1948-ban szerezte meg tanítói oklevelét Debrecenben, kitűnő eredménnyel. Megküzdve a háborús viszonyok nehézségeivel, volt bejáró, és volt „kosztra, kvártélyra” befogadott, amikor nem mentek a vonatok. Sokat tanult, társaival együtt nagyon fontosnak tartotta az önképzést, a tapasztalatszerzést. Már a gyakorlatok során megmutatkozott megfigyelő- és kapcsolatépítő készsége, nevelői érzéke, a gyermeki személyiség iránti érdeklődés és szeretet. Később, az ötvenes évek közepén az Egri Pedagógiai Főiskolán magyar-történelem szakos általános iskolai diplomát szerzett jeles eredménnyel. A marxista-leninista esti egyetem filozófia tagozatát is elvégezte.
Pedagógiai szakmai munka
1948-ban Kabán a községi elöljáróságon, majd az iskolában mint kisegítő tanító dolgozott. 1949 szeptemberétől úttörőcsapat-vezető volt, az EPOSZ-ban (Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége) kultúrfelelősi munkát végzett. 1954-től 1957-ig első ízben volt igazgató a kabai iskolában. Majd lemondva igazgatói kinevezéséről, 1957 és 1962 között tanárként folytatta pályafutását. Kiváló szakmai hozzáértéssel megtervezett tanóráit nyugodt, kiegyensúlyozott légkör jellemezte. Halk szavú magyarázatait, logikus okfejtését a tanulók érdeklődve hallgatták. Évszámokat tartalmazó kártyáit, maga faragta szemléltető tárgyait mai napig emlegetik régi diákjai. Nagy ívű pályája végén, 1978-tól a Gyengénlátók Általános Iskolájában tanított. Mint pedagógiai szakember, elsősorban módszertani kérdésekkel foglalkozott. Érdekelte a tanítás-tanulás minden aktuális kérdése: tanulóközpontúság, aktivitás, minden tanuló elve, a nevelés-oktatás-képzés viszonya. Saját addigi munkájának elemzéseit, összegzését országos szakmai lapokban tette közzé. Írt a Történelemtanítás című folyóiratba, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet kiadványaiba. Társszerzője volt többek között a 8. évfolyamos Történelem tankönyvnek. Tagja volt a Magyar Pedagógiai Társaságnak, a Magyar Történelmi Társulatnak, a Tanterv- és Tankönyvfejlesztés Országos Tanácsának, a Történelemtanítás című folyóirat szerkesztőségének. Kitüntetései: Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1956), Kiváló Tanár (1964), Kiváló Úttörővezető (1971). Apáczai Csere János-díj (1979), Maróthi György-díj (1988).
Iskolaigazgató
Két, egymástól nagyon különböző időszakban volt iskolaigazgató. Először 1954-től 1957-ig, szinte a pályája kezdetén. Igazgatása alatt az iskola töretlenül fejlődött. Sajnos, az 1956-os események után elfogyott körülötte a levegő. 1956. október 27-én elszavalta a Nemzeti dalt a ledöntött szovjet katonai emlékműnél. A forradalom bukása után megverték. Nemcsak a szemüvegét, de a lelkét is összetörték. Kérte felmentését az igazgatói megbízás alól. 1962 és 1965 között ismét igazgatóként dolgozott Kabán. Ekkora már elismert pedagógiai szakember volt. Példás pedagógusi magatartást tanúsító, hatásos beszédkészséggel megáldott, derűs egyéniségű vezető lépett a tantestület élére. Gazdag tapasztalatait apránként adagolta a fiatalabb kollégák felé. Munkássága példát adott a segítőkészségre, az egymás iránti tiszteletre, következetességre és az emberségre. A falu lakossága nagy tisztelettel és megbecsüléssel viseltetett iránta. Néhány év múlva iskolánkat már a megye legjobbjai között tartották számon.
Közigazgatás, tanügyigazgatás
Munkásságát megosztotta az iskolában zajló „első frontvonal” és a tanügyigazgatás között. Mégis elmondható, hogy egész megélt pályája az iskola és az oktatásügy körül forgott. 1951-től kezdődően volt járási tanulmányi felügyelő, dolgozott a megyei művelődésügyi osztályon, majd a Művelődésügyi Minisztériumban, ahol a személyzeti főosztály előadói feladatát látta el.
1965-től tanulmányi felügyelő, majd általános iskolai csoportvezető. 1978-88 között az általános iskolai magyar-történelem szakfelügyelők megyei vezetőjeként, majd megyei vezető szaktanácsadóként dolgozott. Rátermett vezetőként egy olyan felkészült, szakmai egységben dolgozó tanácsadói testületet irányított, mely élenjáró volt a megyében. Olyan műhelyben kereste a pedagógiai problémák megoldását, mint a Lénárt Ferenc vezette képességfejlesztő munkacsoport. Megyei irányítója volt az 1978-as tantervi átalakulásnak, továbbképzéseknek. Pillanatkép a hűségről: Ha egy képzésen kabai nevelőket fedezett fel, kérte, hogy álljanak fel. Bemutatta őket mint szeretett szülőfaluja és iskolája képviselőit.
Művészlélek
Édesapjától a munka szeretete mellett a harmónia és a szépség iránti fogékonyságot is örökölte. Képzőművészeti és színjátszó szakkört szervezett. Az elhíresült János vitéz népszínmű előadásakor a függöny mögött ő furulyázott Kukorica Jancsi helyett. A gyermekek gyűjtőmunkáját szorgalmazva a paraszti életforma használati tárgyaiból községi múzeumot hozott létre. Szívesen tevékenykedett alkotótáborban. A tábortűznél előkerültek maga írta humoros jelenetei, verses paródiái. Megmutatkozott nótás kedve. Festett, szobrászkodott, karikatúrákat rajzolt. Mindezt nagy kedvvel tette 1988-ban elkövetkezett nyugdíjba vonulása után is. Alig másfél évvel ezután halálos közúti balesetet szenvedett.
Méltó emlékezet
Egy fiatalkori írásából idézve: „Mégis szeretem ezt a kis falut, szeretem benne azokat az embereket, akiket érdemes szeretni; a zegzugos utcákat, az ellaposodó faluvégeket, a nagy legelőt, amin gyermekkoromban olyan messze vágyó csodálkozással bámultam a délibáb tarka, szeszélyes játékát. …Most húsz év múltán végignézek ezen a szeretett tájon, és azon töprengek, hogy lehet-e hűtlen az ember ehhez a tájhoz, ezekhez az emberekhez?!” Nem, nem lehet. Kívánságára szülőfalujában, szülei és testvére mellett nyugszik a kabai temetőben.
1996 őszén Debrecenben a Sári Gusztáv Emlékbizottság ülésén jelentette be két fia, Gusztáv és Péter, hogy édesanyjukkal együtt alapítványt hoznak létre apjuk emlékére. Célja, hogy segítse a történelem iránt érdeklődő tanulók tehetségének kibontakozását, ezzel is emléket állítva Sári Gusztáv pedagógiai, szaktanácsadói, tankönyvírói munkásságának. Jogutód alapítványa ezt mai napig is feladatának tekinti.
2000. augusztus 28-án, Szűcs Béla polgármestersége idején Kiss Lajosné igazgató vezetésével iskolánk felvette Sári Gusztáv nevét. Azóta minden évben, november 20-án megtartjuk névadónk napját. Felkeressük sírját a temetőben. Szellemi hagyatékát felidézve versekkel, zenével tisztelgünk az iskolában kialakított emlékfal előtt.
Befejezésül Ungvári Jánost, a jóbarátot idézem: „Hagyatéka nem anyagi javakból áll, hanem emberi személyiségekben fellehető értékekből, s a mindennapi gyakorlatban fogant, kipróbált nevelési módszerek és leszűrt pedagógiai tapasztalatok gazdag tárházában raktározódik.”
Tisztelettel mondok köszönetet Sári Gusztávnénak és ifj. Sári Gusztávnak a rendelkezésünkre
bocsájtott dokumentumokért, és bizalmukért. Hálás vagyok a kabai nyugdíjas pedagógusoknak
visszaemlékezéseikért. Végül, de nem utolsósorban köszönöm a Gonda Ferenc Városi Könyvtár munkatársainak e cikk megírására való megtisztelő felkérésüket.
Bodor Andrásné
Sári Gusztáv Általános Iskoláért Alapítvány kuratóriumi tagja
Forrás: Kabai Hírmondó 2020 / 6.
Emlékfal az iskolában
Varga Anita Piroska: Sári Gusztáv
