Határtalanul! program
2023/2024. tanév
Határtalanul! program
A Határtalanul kirándulás alkalmával nagyon sok mindent
láthattunk, tapasztalhattunk. Megtekintettünk több emberi erő által
létrehozott értékes épületet (például a bánffyhunyadi református
templomot vagy a csíksomlyói kegytemplomot), de láttunk és
megismertünk elpusztított erdélyi javakat is (az elárasztott
bözödújfalui települést). Felfedeztünk és bejártuk számos
természeti kincsét is a Székelyföldnek (Medve-tó, Csiga-hegy). Úti
céljaink között szerepeltek a szellemi és történelmi helyek
felkeresései is: Tamási Áron szülőháza és sírja Farkaslakán, a
Petőfi Múzeum Fehéregyházán, az ezeréves határ Gyimesbükkön.
Bemutatták nekünk az itt honos népi mesterségeket is (a szövést,
kürtőskalács készítését, taplógomba feldolgozását, a faszén
készítési módját). A Korondon eltöltött hat nap alatt megismerték
tanulóink az itteni ízeket is (helyi szörpöket, sajtokat áfonya- és
csipkebogyólekvárt, burgonyás kenyeret, csorbalevest
fogyasztottunk). Láthattuk a csíki chips készítését is. Ízelítőt kaptunk
a népi hagyományokból a folklórest keretében és a kőrispataki
szalmakalap múzeum látogatása közben. Színesítette még a
programokat a parajdi sófeldolgozás vagy Kőrispatakon a
búzafeldolgozás és -hasznosítás megtekintése. Rengeteg
élménnyel gazdagodva érkeztünk vissza Kabára.
Dátum: 2024.május 21.
Csoportbontásban dolgoztattuk a tanulókat. Két nagy csoportot hoztunk létre. Az egyik csapat tanuló megismerkedett a megtervezett útvonal településeivel, látnivalóival. A bemutatáshoz ppt-t használtunk. Az információkat egy kis nyomtatott útinapló formájában is megkapták itt a gyerekek. Diákjaink megismerkedtek az útvonaltervező használatával, tisztába lettek a távolságokkal. A másik csoport a trianoni békével és annak hatásaival ismerkedett meg. Itt használtunk ppt-ket, zenei bejátszásokat, videókat, az okostáblát. Célunk itt az volt, hogy a diákjaink megértsék azt, hogy miért is élhetnek magyar ajkú emberek a határainkon kívül, például ott is, ahová menni fogunk. Majd cseréltek a csoportok, így mindkét helyszínen teljesítették a feladatokat. Úgy gondoljuk, hogy sikeresen felkeltettük az érdeklődésüket az erdélyi kirándulás iránt.
Magyarság Háza rendhagyó tanóra
Dátum: 2024. május 22.
2024. május 22-én utaztunk fel Budapestre a Magyarság Házába. A programon 32 tanuló és 4 kísérő pedagógus vett részt. Itt meghallgattuk a magyar cimbalom történetét. A hangszer kialakulásával, történetével és elkészítésének hagyományaival ismertettek meg bennünket. Meg is szólaltatták nekünk ezt a hangszert.
Szülői értekezlet
Értékelő óra
Dátum: 2024. június 4.
Az értékelő órán szintén csoportokban dolgoztak a gyerekek. Napok szerint alakítottunk csoportokat és az előre kinyomtatott képekből, amelyek az egyes megvalósult programok során készültek, tablókat készítettek. Az elkészítésük után a gyerekek bemutatták a munkájukat és felelevenítették az egyes napokon szerzett élményeiket. Legvégül pármunkában egy-egy totót töltöttek ki a gyerekek, mely a kirándulással kapcsolatos kérdéseket tartalmazta. Teszteltük őket, hogy mennyire figyeltek az út alatt. Azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb kérdésre helyesen tudták a választ. A foglalkozás vidám hangulatban telt el, a gyerekek örömmel idézték fel az erdélyi utazáson átélt élményeiket. Ezeket a tablókat az iskola faliújságján is megnézhették az intézményünk többi tanulója. Ezzel szerettünk volna kedvet csinálni a leendő hetedik évfolyamosoknak az elkövetkező Határtalanul! programokhoz.
2022/2023. tanév
Határtalanul! program
A kirándulások során éppen úgy nagy hangsúlyt kapott az emberek által létrehozott értékek megtekintése (pl. bánffyhunyadi református templom, csíksomlyói kegytemplom), vagy éppen az elpusztított javak megismerése (az elárasztott Bözödújfalu), mint a természeti kincsek felfedezése, például Békás-szoros, Gyilkos-tó, Medve-tó. Úti cél volt a szellemi, történelmi helyek felkeresése is: Tamási Áron sírja Farkaslakán, a Petőfi Múzeum Fehéregyházán, az ezeréves határ Gyimesbükkön. A hat nap alatt kirándulóink megismerkedtek a táj tradicionális ízeivel (helyi szörpök, sajtok, áfonya- és csipkebogyólekvár, burgonyás kenyér, csorbaleves, töltött káposzta), és modern élelmiszereivel (csíki chips). Ízelítőt kaptak a népi hagyományokból folklórest keretében, szalmakalap múzeum és füvesasszony meglátogatásával, hegyek közötti lovas szekerezéssel. Színesítette még a programokat a parajdi sófeldolgozás vagy Kőrispatakon a búzafeldolgozás és -hasznosítás megtekintése. Nem maradhattak el a közös játékok (kvíz, foci) és az éjszakákba nyúló beszélgetések sem. Rengeteg felejthetetlen, közös élménnyel gazdagodva tértek vissza utazóink a szépséges Erdélyből.
Előkészítő óra
A diákok csoportmunkában információkat gyűjtenek a kiránduláshoz, majd kiselőadásokat készítenek egyéni felkészüléssel. Kivetítőn szemléltetjük Erdély történelmi és földrajzi nevezetességeit.
A trianoni békediktátum hatásainak ismertetése, különös tekintettel a magyarság sorsára. A meglátogatott helyszínek művészettörténeti nevezetességeinek bemutatása.
Az előkészítő óra ideje: 2023.04.27.
Az előkészítő óra helyszínei: Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Sári Gusztáv Általános Iskola és AMI Raffay Lajos Tagiskolája. A Zichy Géza Tagiskolából 3 tanuló vett részt a programban ők a székhelyen vettek részt a programban.
Témanap a nemzeti összetartozás témájában
Szülői értekezlet
Értékelő óra
2021/2022. tanév
Határtalanul! program
Kirándulás a mesés Felvidékre, közös múlt és közös emlékek- ez volt a címe annak a Határtalanul pályázatunknak, melynek keretében iskolánk 34 tanulója kísérő tanáraikkal együtt kirándult 2022. június 20-24. között a Felvidékre, a Szepességbe. Utunk során II. Rákóczi Ferenc nyomába eredtünk, illetve felkerestük azokat a helyeket, melyek szerepelnek a Kárpát-medencei bakancslistán.
A Határtalanul pályázat nagyon jó lehetőség volt a gyerekek és a pedagógusok számára, hogy a határon túli magyar kulturális értékeket, történelmi emlékeket, természeti kincseket megismerjék. Megtapasztaltuk, hogyan élnek az ott élő magyarok, hogyan sikerül hagyományokaikat megőrizniük, ápolniuk.
A Magyarság Háza előadása
A vállalt feladat: Részt veszünk a Magyarság Háza egyik előadásán
Az előadás ideje: 2022. május 26. 5. óra
Az előadás helye: Sári Gusztáv Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola biológiaterme
Az elvégzett feladat: Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja a Humor az irodalomban címmel adta elő nekünk 45 percben irodalmi műsorát.
A vállalt feladat:
A diákok csoportmunkában információkat gyűjtenek a kiránduláshoz, majd kiselőadásokat készítenek egyéni felkészüléssel.
Kivetítőn szemléltetjük a Felvidék történelmi és földrajzi nevezetességeit.
A trianoni békediktátum hatásainak ismertetése, különös tekintettel a magyarság sorsára. A meglátogatott helyszínek művészettörténeti nevezetességeinek bemutatása.
Az előkészítő óra ideje: 2022. június 3.
Az előkészítő óra helyszínei: Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola angol 1., magyar 1., biológia-, történelem-, földrajzterme.
Végrehajtott feladat: A gyerekek csoportokban dolgoztak, teremről teremre jártak, és ott meghallgatták a pedagógusnak az adott napról, meghatározott szempont szerinti ppt-s előadását, miközben cédulákra jegyzeteltek. Előre elkészített tabló „füleibe” gyűjtötték össze az adott napi helyszínek történelmi, földrajzi, kulturális, művészettörténeti jellegzetességeit, a trianoni békeszerződésnek az adott térségre gyakorolt hatását. Ezután minden csoport bemutatta a többieknek, mi mindent sikerült összegyűjteniük az adott napról, helyszínről. Az elkészült tablók az iskola első emeleti folyosóján található faliújságon lettek elhelyezve, hogy más osztályok is tanulmányozhassák.
Témanap a nemzeti összetartozás témájában
A vállalt feladat:
A kirándulás során meglátogatandó történelmi emlékhelyek megismerése képek, filmek, diák, PowerPoint bemutató alapján.
A témanap célja, eredménye: A diákok megpróbálnak minél több ismeretet szerezni a helyszínekről, a nemzeti összetartozás témaköréről.
A témanap ideje: 2022. június 8.
A témanap helyszínei: Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tantermei
Az elvégzett feladat: Az iskola 9 felső tagozatos osztályának diákjai osztályszinten, forgószínpad-szerűen haladtak teremről teremre, ahol a kísérő tanárok, illetve más, állomásvezető tanárok a következő feladatokkal várták a gyerekeket:
– A Felvidék művészettörténete (kirakó, színező)
– A régi Magyarország népi játékai (mozgásos feladatok a tornateremben)
– kvíz, akasztófa
– Felvidéki ételek
– Helyfelismerő, puzzle
– LearningApps-es feladatok
A további 3 állomáson a feladatok Erdélyhez kapcsolódtak (erdélyi mondák és legendák, erdélyi szimbólumok és szavak, erdélyi szakácskönyv), hogy tovább növeljük a gyerekek ismereteit a határon túl élő magyarsággal kapcsolatban.
A nap forgatókönyve részletesen ide kattintva tekinthető meg.
Szülői értekezlet
A kirándulásunk előtt hat nappal összehívtuk a szülőket, hogy számukra tájékoztatást adjunk a pályázatról, az eddig elvégzett és a még ránk váró feladatokról, illetve a kirándulás helyszíneiről.
A szülői értekezlet ideje: 2022. június 14.
A szülői értekezlet helyszíne: Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola történelemterme
Az elvégzett feladat:
PowerPoint segítségével bemutattuk a szülőknek a Határtalanul pályázatunkat, a helyszíneket, az elvégzett és elvégzendő feladatokat. Nyilatkoztattuk a szülőket arról, hogy milyen ételallergiája, gyógyszerérzékenysége van a gyermekének, illetve betegség esetén milyen gyógyszert adhatunk neki. Az utazásra való készülődés megkönnyítése érdekében egy listát állítottunk össze a szülőknek a javasolt felszerelésről.
Létszám: A szülői értekezleten minden gyermek édesanyja vagy édesapja, illetve mind az öt pedagógus megjelent.
Értékelő óra
A vállalt feladat:
Előadás: a kísérőtanárok az út során szerzett tapasztalataikat foglalják össze, mennyire szolgálta az út az előzetesen megfogalmazott célokat.
Szemléltetés: Fotódokumentációk összegzése. Videódokumentáció bemutatása projektoros kivetítéssel. A magyarság elhelyezkedésének bemutatása térképek segítségével. Visszacsatolás, a tanulók tevékenységének értékelése: tesztírás.
2020/2021. tanév
Határtalanul! program
Hargitai kalandozások A Kirándulás Kabáról Erdélybe című Határtalanul pályázat megírása idején, 2020 tavaszán még senki sem sejthette, hogy a megvalósítása évekig el fog húzódni. 2021 őszén végre úgy tűnt, elindulhat a kis csapat, de aztán a romániai járványügyi helyzet miatt mégsem tűnt biztonságosnak a kiutazás. Így került sor erre a kirándulásra két évvel később, 2022 tavaszán. Május 23-án 34 nyolcadikos és hatodikos tanuló 4 pedagógus kíséretében indult útnak, hogy felfedezze Erdély szépségeit, megismerje a határon túli magyarság életét. Célul tűztük ki a gyermekek nemzettudatának, a nemzeti összetartozás érzésének kialakítását, elmélyítését.
A 2021/2022 tanévben a kabai iskolában megvalósult Határtalanul program részletes ismertetőjéért kattints ide!
További fotókért kattints a képre.
>
2019/2020. tanév
Határtalanul! program
A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja.
A program keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.
A 2019/2020 tanévben a kabai iskolában megvalósult Határtalanul program részletes ismertetőjéért kattints ide!
Elégedettségi kérdőív kiértékeléséért kattints ide!
További fotókért kattints a képre.